A bátor kételkedő…

Lehet, hogy valaki most bolondsággal vádol majd, de nem érdekel. Szerintem aki igazán bátor, pont az aki sokat kételkedik magában. Nem fél, kételkedik. Mer lépni és élni, de kételkedik. Mert bátor lépéssel nyit az ismeretlen felé, de pontosan tudja, hogy lehet nem biztos talajra tette lábát. Bátorság kell az élethez is, nem tehetjük meg, hogy mindig halogatunk és kételkedünk. Azzal csak egy gödröt taposunk ki az egy helyben járásunkkal. Félni lehet, és néha kell is, de nem magunktól. Pedig pont ezt teszik nagyon sokan manapság. Saját magukkat kötözik a félelem béklyójába. A bátorság nem vak, hanem céltudatos, nem félelem nélküli, nincs gyötrelem nélkül. Ami fontos, hogy megkell tanulni bátornak lenni…

Ugyanmár… Mindenki egyformán bátor és gyáva is születésekor. Csak azon múlik, hogy az életet hogyan fogadjuk, a kihívásait, élünk-e természetadta tehetségeinkkel, vagy életünk végéig vacogunk a félelemtől valamelyik sarokban. A bátor is megtervezi nem egy lépését, nem vakként tapogatózik, és a szerencsére bízza magát. Nem, gondolkozik, lát kockázatot és mégis lép, mert tudja csak előre vezet út.

A gyáva csak a félelmeire fog hallgatni, semmi másra. A bátor megőrizte alapösztönét, az ösztönt, hogy mennie kell tovább, nem megállni, tanakodni, kerülön gondolkodni. Ezernyi kétely járja át, bár legtöbbször ez nem látható rajta. Pedig benne van, talán egy-két barátnak elmondja kikben igazán bízik, talán megerősítés gyanánt, talán, hogy hallja a mondatokat, hogy mennyi kockázatot rejt. Egy bátor pont a gyáva megtorpanásából is erőt tud meríteni, és saját maga hősévé tud előlépni.

Csak bátran kételkedj, mert gyáván csak félni fogsz tudni. Kételyed a bizonyíték arra, hogy nem őrült vagy, hanem csak bátor.