“És” akkor jött szembe a Pofon… Jött, csak én nem láttam Őkegyelmét, olyan jól álcázza magát, hogy sosem tudom, hogy hol és milyen alakban oson mögém-elém-mellém… Profi csirkefogó a szentem, és lezser könnyedén vág arcul akkor és ott… Meghökkentő érzés, aztán elönt az arcpír, és érzem, hogy arcom vérerei kitágulnak és saját gyártású pirosító színezi arcom… Mire felfogom mi történt már túl van árkon-bokron és csak a kondenzcsík látszik ahogy elfüstöl újabb áldozatra lesve. Élvezi feladatát, mert feladat az, mi elé állít engem és mindenki mást. A palettája pedig szélesebb mint az Amazonas torkolata, az apró pacsipofontól a parasztlengőig terjed, és nem kímél senkit, se nőt, se gyereket, se férfit….
Aztán rájöttem idővel, hogy miért van ez és miért hullanak rám a pofonok… Mert a pofonfa alatt álltam egész végig, és nem egyedül, mert a pofonfa maga nem más mint az élet fája. A fa mi árnyékot, védelmet és haljékot ad, de nem ad semmit ingyen. Nincs érési ideje semminek mi hullhat róla ránk, minden egyszerre érhet mindenkit, jó és rossz egyaránt. A fa nem gondolkozik azon, hogy mi az mit érdemlünk és kiérdemlünk… elég neki az, hogy ott állunk alatta, épp ott ahol megálltunk, és ha a pofonokat szeretnénk kikerülni botor cselekedetre vállalkozunk. A pofonok megtalálnak, felesleges a törzset körbefutni…legfeljebb elfáradunk és a pofon ott fog állni előttünk mosolyogva és csapásra készen.
Ha pedig elcsattan, akkor két dolgot tehetünk. Egyik az, hogy megelégelve a pofonokat és elégedetlenül hiába várni az ölünkbe hulló jót, fogjuk magunk és feladva távozunk a fa alól…A másik az, hogy elviseljük, könnyeinkel borogatva a fájó testrészt, mit a minket kedvelő és szerető emberek szárítanak fel és emelt fővel tanulunk hibáinkból. A pofonok sosem jönnek véletlenül, elviselésük tanulandó folyamat, minek az is lehet célja, hogy mi magunk ne osztogassuk pofonjainkat, mert mindenkinek megvan a saját adagja, mit nem a mi szemünk fog észrevenni…
Persze lehet nézni, mint a moziban és körbepislantani, hogy mennyien látták a pofont mit ránk mért a fa, vagy épp embertársaink. Ha pedig mosolyra és kárörvendésre vetemedünk ne felejtsük el azt, hogy ezért vár ránk már egy pofon a fa alatt. Kíméletlenül torlódik meg röpke örömünk, és ezem megtorlás nem érkezik azonnal. Ó nem. Majd, majd akkor jön mikor nem számítunk látogatására. Nem lesz hozzá magyarázó levélke, hogy ezért, vagy azért kapjuk, erre mindenkinek magának kell rájönni, s minél több pofont viseltünk el és figyelünk, gondolunk arra, hogy miért kaptuk őket akkor rutin lesz belőle. E rutin lesz az mi abban fog segíteni, hogy a következő pofont mi megkísért, el tudjuk kerülni, és ha azt is megtanuljuk, hogy más pofonja láttán segítő kezet nyújtunk akkor egy pofonnal kevesebb fog ránk várni a fa alatt…
Ha kellenek az élet fájának ajándékai, akkor el kell fogadni azt is, hogy ahonnan a megérdemelt ajándékok hullanak akkor azon a területen pofonok is várnak minket, de egy jól irányzott pofon fog segíteni értékelni a jó pillanatokat is…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: