Tényleg ovis módon dacol vele az ember néha, jajjj nemár, nem kell… Dehogynem… , de miért vagyunk annyira hülyék, hogy mégis az ellentettje hagyja el ajkunkat? Mert várjuk a folytatást, hogy továbbra is aggódnak Értünk. Néha direkt csinálunk valamit, hogy aggódjanak értünk. Na nem komoly őrültségre kell gondolni, lehet picinyke is. Valahol ott belül érzünk meleget, meleget, mi nagyon jó érzés. Gondolnak ránk, figyelnek ránk, hisz az aggódás maga a figyelem. A figyelem, mi életünkre irányul…
Miért fontos a mérték? Mert ha csak belül aggódsz, ki nem mutatva akkor a másik mit hihet? Hogy nem is érdekled, belül ekkor hiába esz a penész, semmit nem érsz vele. Jó lenne, ha főleg a férfiak jó része erre rájönne, mert egy egy kulcsmomentum az együttélésben. Aggódj, hogy aggódhassanak érted. Tudatni a a féltést nem ciki, hanem erény és összetartó erő egyben.
A túlzott aggódás viszont már gondot jelenthet, fojtogató lehet. Van amiben nincs helye a túlzásnak. A ló túloldalán is fű van, nincs értelme átesni rajta. Az agyonszorító szeretet sem jó, miért lenne a túlzott aggódás? Meg ne fázz (nyáron), ettél eleget (vacsora után), vigyázz magadra ( a szomszéd szobába menet)….Ezek nem kellenek, szinte nevetségessé teszik a kapcsolatot. Néha sajnos az anyák ebbe simán beleesnek. Mint a gyerekükkel, mint a párjukkal szemben. A szép érzés mi az igaz kötelék jele lehetne, lánccá válik..
Arany középút, aggódva félteni és félve aggódni. Ez minden kapcsolatban mást tud jelenteni, a legegyszerűbb megoldás, ha nemcsak némán aggódva gondolkodunk, hanem kérdezünk. Kiért aggódik, és ki aggódik egyaránt felelősek azért, hogy közös nevezőre jussanak ebben a dologban is. Mi szép könnyen elrontható, ha az ész vezérli csak azt, mit a szív szeretne érezni.
Az ész kételye a szív mételye…
