Az ölelés fifikája…

Foto:www.zug.hu

Mindenki képes erre a dologra, kérdés, hogy megteszi, vagy CSAK elvárja. Ebből is van kismillió
fajta, hála Istennek, mert ugye van haveri hátbalappogatás, különleges karolgatás,baráti,
szenvedélyes, állati, veszélyes, vígasztaló, búcsúzó testvéri…
Természetesen a prímet az anyai viszi el. Ölelés… akár a könnycsepp,vagy épp egy mosoly ez is arról árulkodik, hogy kimutatjuk azt mi emberré, igaz emberré tesz minket. Sőt! Ez több mis kicsit valamilyen téren, mert hozzáérünk ölelésünk “Tárgyához”….

Szerintem nem rossz dolog…sőt, jó! Lehet ez egycsapat összetartozásának üvöltő összegabalyodása, mivel a csoportos ölelés tesz a csapat tagjává igazán. Vagy épp focidrukkerek ölelkezése az imádott csapat góljának láttán. Akár lehet egy jó barát/barátnő megölelése, kit nagyon rég nem láttunk.
Szinte olyan érzés, hogy meg kell fogni ahhoz, hogy elhigyjük valóban ott van, kire annyit vártunk.
Még az állatok is ölelkeznek, vagy épp egymáshoz dörgölőznek, abbéli örömük kifejezése gyanánt, hogy örülnek a másiknak. Bár ugye sokszor nem kellenek karok ahhoz, hogy átöleljük azokat, kiket valóban szeretünk, de így…
Így eufórikussá válik, így válik igazivá egy érzés, egy meghitt pillanat. Szenvedélyes jelzése az együvé tartozásnak, a TE és Én megszűnésének, és a Mi megszületésének, mert ezáltal Eggyé válunk kicsit a másikkal.
Öleléskor nincs három lépés távolság, nincs személyes szféra, mindez közössé alakul át egyetlen pillanat alatt. Gyász idején a vígasztalás egyértelműen szép gesztusa, mi enyhíti az egyén fájdalmát, hisz az ölelés által megosztódik a szomorúság, és könnyebbé teszi a lelket azzal, hogy tudjuk nem vagyunk egyedül.
Egy hét múlva Anyák napja lesz…és az anyai ölelésnek sosem lesz párja, sosem történik velünk jobb, és sosem fog minket jobban szeretni, mint egy igazi anya! Legyen az anya akár száz éves, és gyermeke nyolcvan… Akkor is Kislányom, vagy Kisfiam lesz az, ahogy hív minket. A féltő gyengéd óvás, nem huny ki belőlük a kor előrehaladtával, mindíg azonos marad az amplitúdója, nem téríti el a gyermek rossz cselekedete, Ő akkor is óvni fogja…míg él biztosan.
Suttyókoromban, mikor “férfivá” kezdtem sihederülni, néha én is cikinek éreztem azt, hogy Édesanyám nyílvánosan ölelget. Olyan izé….De nem bántam meg, mert a mai napig megölel, és ez jó nekem.
A mai világ rohanásában szmájliölelést küldünk, és persze pontosan tudjuk, hogy “ez” nem “AZ”, de csak ezt dobjuk oda, még annak is kit nap, mint nap látunk.
Vannak kezdeményezések, vannak kik mosolyokat számolnak és adnak idegeneknek, vannak kik “ingyen ölelés” táblávan ölelik meg az idegenekek, és furcsamód ezután mindenki mosolyogni kezd…Vajon miért???
Mert jobb érzés nem elfutni a másik mellett, mert ezáltal is jobb ember lehetsz, mert azért mert és kész. Kell…évezredek alatt válta részünké, és néhány évtized technikai forradalma nem képes kiírtani ezt belőlünk… Ne is tegye, mert mikor ez bekövetkezik, megszűnik vele együtt a mosoly, a könny és a szeretet.

Ha ez lenne, akkor én inkább állat szeretnék lenni, és nem ember, de nem így lesz!
Mert mindíg lesznek emberek kik megölelik szeretteiket, és barátaikat…