Néha olyan nevetségesen vagyunk vakok, hogy még akkor sem hiszünk a jeleknek, mikor más már fülünkbe ordítja. Néha kapunk világítótornyokat, mik emberi testet ölthetnek, és a fene tudja miért hinni kezdünk…Nekik. A ma világa, a ma médiája legtöbbször elbagatelizálja létük. Pedig szükség van rájuk, igaz írók, költők ontják gondolataikat, figyelmeztetéseiket, hogy nem járunk jó úton. Hogy hallgatunk-e rájuk csak rajtunk múlik, senki máson…
Útjelzők garmadája vár mindenkit, csak követni kell az útmutatást. Üzenetek érkeznek, ki pedig csupán a véletlennek tud be mindent, hibát vét, mert csak néz, csodálkozik, és nem lát igazán. Minden lépésnél vár valami, vagy valaki. Vannak akik csak nézni fogják lépteid, vannak akik kísérni is fognak, de lesz aki nemcsak utad jelzője lesz, hanem utastársad is. Együtt menni, és elérni egy közös célt, közös erőfeszítés és közös öröm is, ki pedig igaz társad figyeli a te lépteid is. Úton maradni nem is könnyű, a jó úton pedig még nehezebb…
Az út hosszát nemcsak a távolság fogja meghatározni számodra, hanem az is, hogy mennyi tévutat kerülsz el mert észrevetted azt ami téged figyelmeztetett. Menni mindenki tud az úton, de haladni csak azok, akik útjelzőiket észreveszik…