Egy öregember ül kis háza e
lőtti kopottas fapadján. Kis falujában mindenki ismeri és tiszteli. Deres haja őszbe fordult rég, szakálla hosszú, mellét verdesi. Nyár délután házikója hűs árnyékából figyeli az előtte zajló életet. Van a közelben egy tó, hova odakaptak városi fiatalok, és bőszen robognak el előtte nap, mint nap. Ez a nap más… valahogy furcsán vetül az árnyék, gondolja. Tán megen vihar lesz, és azon gondolkozik, hogy elhunyt felesége kedvenc virágját be kéne vinni. Mikor indulna befelé, kocsik érkeznek, és pont a háza előtt állnak meg, bevárni a többi érkezőt. Az öreg elnézi a napszemüveges fiatalokat és mosolyog, mosolyog életkedvükön fiatalságunkon, saját maga múltján réved el egy pillanatra…
Aztán észreveszi, hogy az egyik ifjú tárcája kiesik, pont az Ő orra előtt szanaszét hullanak belőle papírjai és kártyái. Az öreg fájós derkát nem kímélve lehajol és szedegetni kezdi. Közben szól a fiatalembernek, hogy elhagyott valamit….
A fiatalember megfordul és mosolyogva közelít, segítségére lesz, s míg szedegetik a tárca tartalmát egyre több mosoly kerül arcukra. Az ifjút meglepi az Öreg életkedve, és lendülete, mit ki sem nézett belőle. Élet árad az ősz tincsek alól, barátság a szürke szemekből…
Mikor mindent összedtek, az Öregben felvetődik egy kérdés…
-Ejj, nem bírom ki, hogy meg ne kérdezzem tőled mi ez a sok kártya tenálad?
-Tudja bácsi ezek bankkátyák, ez meg pontgyűjtő kártya, ez meg tankolási kártya….
-Jó…Ezt én nem értem. Minek gyűjtesz pontokat?
Tudja ezért vásárolni tudok, ezért meg kedvezményeket kapok, ezért pedig élményekhez tudok jutni. Utazni, szórakozni, és sok örömet szereznek nekem. Ezért nagyon örülök, hogy nem hagytam el…
-Tudod fiam mondok Neked valamit, egy Öreg tanácsát. Ne kártyákon gyűjtsd életedet, és életed élményeit. Hanem a szívedben, mert ezeket a kártyákat most is elhagytad volna, de ha jó szíved van, azt sosem hagyod el. Az emlékezet legyen a füzet mibe bevésed mi volt örömed és bánatod. A szívedben őrizd a szerelmet, és a szomorúságot. A lelkedben pedig őrizd féltő gonddal a hited, a hited magadban, és másokban. Ezek csak kártyák fiam, és nem az életed…
A fiatalember megállt, mert érezte, hogy akkor és ott tanult, tanult és nem akármit. akkor vette észre, hogy az összes társa köréjük gyűlt. Csendben hallgattak és figyeltek. Az ifú tekintete a kis ház udvarára tévedt, hol a hasogatott fa állt nagy rakásban, hisz az Öreg abban fáradt el, majd a horizonton feltűnő felhőkre nézett…
-Tudjátok mit? Az eső úgyis elverne minket… viszont itt volna mit csinálni! Hordjuk be az a fát… nem lenne jó ha megázna…
Az Öreg csodálkozón nézett a sok mosolygó arcra, és boldog mosollyal invitálta a szeretet napszámosait az udvarába, egy könnycseppet morzsolt el megfáradt szemében, és csak szakálla hallotta mormogását… “Ehhen… van még jó a Nap alatt…”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: