Tudod mire gondol a költő miközben tollát koptatja?
Lelke rázkódik, mint viharban bukdácsoló ladik tatja.
Senyvedve fut ám végig a papírroston az író irónja,
Miközben inog alatta szép lelkének izzó vastrónja.
Papírra veti, bántja mi csalódás, remény és ármány,
Fájdalmában, búban rostokló szíve merő kő és zárvány.
S ha öröm éri, szívében zord télen is eljő a Kikelet,
Szárnyra kapott angyalként minden bút, bajt kinevet.
Sok irományelmező jár velünk téveszmén és tévúton,
Gondolataink szárnyalását oly sok veszti el félúton.
Legtöbb esetben nem kell fennkölt okokat keresni,
Csak egy apró tiszta gondolatot kell majd meglesni.
Látnod kéne írása közben alkotó ábrándos tekintetét,
Szemeiben mégoly szépen tükröződő költői ihletét.
Érzései ott szárnyalnak a kék tinta színívei között,
Feléd szálló gondolatától szemébe könny szökött.
Hidd, hogy igaztalan alkotó alkotni sem tud igazán,
Mit lelke mélyéről kiír talán Ő érzi istenigazán.
Keresd azt, hogy sorai között mit is üzen most feléd,
Titkot abban keress, hogy szívét-lelkét tárta eléd.
S ki erre rálel, megfejti az író tollának szép álmát,
Tudni így fogja szíve verselő titokban őrzött vágyát.
Tollforgató tudja vágyának dolgát, papír és toll adott,
Írt magának, nekünk és papírra gondolatot faragott.
/Minden jog fenttartva /
Kommentek