Könnyedén emeljük fel a gyávaság billogát, és persze csak akkor, mikor nem a saját bőrünkre megy a dolog. Akkor mindenki agyba-főbe bíztatja a szerencsétlent, eszement tanácsokkal látva el, mit persze ő sem tartana be. Ha pedig a szerencsétlen ugrik a nagy semmibe, és a semmi közepére érkezik, akkor körülötte csak hangos nevetés hallatszik, és egyetlen egy kéz sem nyúl feléje. Emiatt én inkább azt mondom, hogy a legnagyobb gyávaság a más életében osztott olyan bíztató szó, mit a tanácsoló sem tenne meg…
Egy gyáva napja is a reggellel kezdődik, bár szemét félve nyitja ki, hogy vajon reggel van-e, és a kétkedés az első gondolat, mi átfut a gondolatai között. Félve ad csókot párjának, nem tudva igazán szereti-e, elindul munkájába, de nem tudja, hogy holnap kell-e még. Félve ér haza, mert nem tudja ki várja, és este félve hunyja be szemét, félve, hogy meglátja-e a Napot másnap…
Ez gyávaság, és minél többet gondol ezekre, annál jobban érzi meg rajta a bizonytalaságot a környezete és válaszreakcióként ugyanazt fogja sugározni felé. Egyetlen kavics mi a félelem tavába dobódott, mennyi szenvedő gyáva gyűrűt hozhat létre… A lassan ölő méreg ez, mert kiben nincs hit, és egy szemernyi bátorság annak az egész élet így telik el, az élet minek örülni kéne.
Kellenek a bátor léptek, mikor kiállunk egy érzés, egy gondolat mellett, s ha ezt minden nap tesszük akkor a tettek, gondolatok visszatalálnak… hozzánk. Gyáván is lehet élni, de ki mondta azt, hogy érdemes? Ha egy új áll a küszöbön, akár kéretlenül akkor se csapjuk be előtte az ajtót, mert nem ok nélkül állított be hozzánk. A bátorságnak is kell bíztatás, a kitartásnak is kell hit, a szeretetnek is kell az ösztönzés, kell…mert ezért érdemes élni.
Hogy mikor kell bátornak lenni? Ezt senki nem fogja tudni megmondani Neked. Ezt csak Te tudhatod, de ha nem félsz, hanem élsz, akkor tudni fogod…ott belül.