A szülő szégyene…

• Suttogó Gabriel
• 2014. július 14. hétfő

Nem tudom, hogy hányszor fogom elővenni ezt a kaptafát, de ma megint meg kell tennem. Egy gyerek sohasem lehet eszköz a szülők háborújában. Egy gyerek tabu, egy gyerek nem tehet arról, hogy szülei nem értik meg egymást. Milyen ember, és milyen szülő az, ki vérét és húsát használja fel a volt szeretett elleni harcban. Alantas ember folyamodik egy gyermek “eszközként való felhasználásához”. Ezek az emberek mit tesznek? A gyermek az, mi megsínyli már a veszekedéseket, a válást, és azt, hogy a családja egyszer csak szertefoszlik. A családon belüli erőszak légyen az akár fizikai, akár szellemi, mindig kihat egy gyermekre, akiből idővel tini és később felnőtt lesz. Ezek a dolgok nem csak pillanatokként lesznek beleégve retinájába, hanem ott maradnak fájó emlékként a lelkében is, és a saját kapcsolatait és kérdőjellel fogja megélni. Mikor fogja ezen szülőket szégyenérzés hatalmába keríteni? Ha egy gyermek szenvedni látja anyját, vagy apját az Neki is fáj, és ölelése enyhíti a fájdalmat, de nem fogja feledtetni, hogy azok akiket Ő szeret, egymást bántják…

Soha, semmikor nem lehet olyan indok, mi arra késztetheti az egyik szülőt, hogy a másik tekintélyét rombolja. Nemcsak a volt pár tisztességén és becsületén esik csorba, hanem magán a rombolón is.Rengeteg példát látok erre, mindenki menekül valami elől, és mikor egy kapcsolat végetér, mert megszűnik az érzés, attól még lehet embernek maradni. Arra kéne talán gondolni, hogy én választottam magamnak párnak, és voltak olyan pillanatok, amikre szívesen lehet visszaemlékezni. A másik, hogy pont a volt párnak köszönhető gyermekünk létezése, kit szeretünk. Akkor hogy tehetik meg egyesek, hogy saját maguk egykori döntését és érzését tapossák a sárba…?

Rengeteg mai anya szenved, és senyved, majd mikor kilép a kapcsolatból, a volt pár nemhogy támogatná, hanem tönkre akarja tenni. Lenne egy közös cél nemde? A gyermek felnevelése, mi felé a kötelezettség nem szűnik meg a párkapcsolat végével. Nem, inkább erősebbé válik, mert belül tudni kéne, hogy az, amiben egy gyermeknek nincs nélkülünk lehetősége felnőni, az nem más, mit a család. Sok ember vagy behódol és szinte megszűnik létezni az egyénisége, sok pedig uralmat akar a másik felett, és a családon kívüli kudarcait a családon belül vezeti le. Sok Nő és Férfi kínlódik a mellőzöttség érzése miatt, de a gyermekek is érzik és látják ezt, és nehéz feladat elé állítódnak. Választani kell a szüleik közül, nem kéne, de kényszeríti vagy egyik, vagy másik szülő. A gyermek pedig dönteni kényszerül olyanban, miben nem is akarna dönteni.

Hol vannak az emberi érzések és gondolatok? Hol? Mikor egy Nő annak örül, hogy egyedül van, hogy egyedül érzi magát biztonságban? Miért nem lenne hitetlen mikor valaki őszintén és tisztán közeledik feléje? Miért ne fogná menekülőre? Miért? Megértem…

Ilyenkor a lehetséges kapcsolat mindkét tagját sajnálom. A már rutinból félőt, és a gyengéden közeledőt is, megérdemelnék egymást, és lehetőségük is lenne, csak már annyi a negatív tapasztalat, hogy nem hisznek. Nem hisznek egymás létezésében, pedig ott vannak egymásnak. A hit és bizalom törékeny üvegcséje létezik. Léteznie kell akkor is mikor már nem alkotnak egy párt a múlt szerelmesei, mert két lábon járó, élő indokok vannak az egymás iránti tisztelet megadására.

Ki a közös elmúltat tapossa sárba érdemtelen a múltban született kincseire is…