Ma erre a képre találtam rá és elidőztem felette sok-sok percet. Kerestem benne szavakat, de nem találtam, pedig fontos szavak lennének…Szeretlek, hiányzol, rád gondolok…Érdemes végignézni, mert nincs köztük. Elgondolkodtam, hogy vajon mi van emögött? Nincsenek meg ezek az érzések, vagy épp “felelőségteljesen” meggondolva írjuk csak le őket? Vagy épp pont ezeket a szavakat félve leírni szmájlikkal tesszük nevetségessé. Én már nem is tudom, hogy melyik a rosszabb. Vannak persze szavak miket az ember úgy tud, onnan zsigerből, de az egy dolog, hogy valamit tudunk, és megint más érzés azt a szót felénk leírva látni, sőt akár hallani. Van egy eszközünk, mi azzá tett minket akik vagyunk, és minél jobban “fejlődünk”, annál jobban elfelejtjük azt, hogy hogyan is kellene használnunk.
Nagyon könnyedén kimondani szavakat persze nem lehet, hisz a kimondott vagy írt szó veszélyesebb lehet a legkomolyabb fegyvernél is. Nehéz megtalálni az arany középutat, mi egyáltalán nem látszik. Vannak akik rengeteg szóval és gondolattal rendelkeznek és még ki is tudják magukat fejezni, de náluk is sokszor eljön a pillanat, mikor szótlanná, és írástalanná, néha pedig gondolattalanná tudnak válni. Ekkor kell, és persze lehet segítő jobbként ható jó szóval megmozdítani a beragadt elmekerekeket. Egy igaz gondolat szárnyalását nemcsak kigondolója teszi szárnyalóvá, hanem hallgatóinak figyelme és sokasága, mert lehet bármily repdeső egy gondolat, ha kimondatlan marad…
Ki az, ki eldönti, miről szólunk, s miről hallgatunk? Mi az bennünk, mi eldönti? A félelem, a tehetetlenség, vagy tán a kudarcot megélő reménytelenség? Vannak akik szavak garmadájával sem tudnak igazán gondolatokat ébreszteni, vannak kik néhány mondattal is ezreket tudnak megmozgatni. A kulcs a mondandó életszerű volta, mert lehet bármely író, költő fennkölt szófordulatú, de ha az élet íze nem érződik szavain…süket fülekre fog találni. Szavakba ha saját gondolataink csomagoljuk és valóban érezzük is azt amit épp írunk és mondunk, akkor lesz létjogosultsága annak, hogy szavaink más emberekben is érzéseket és gondolatokat ébresztenek.
Szavak, szavak, szavak…Néha sokkal fájdalmasabbak a tetteknél, és sokkal felemelőbbek ezrek ujjongásánál. S vannak, lesznek olyan szavak is, miket időben sosem tudsz majd kimondani, erőt vesz az emberen egy vélt, vagy valós félelem, mi épp a nyelvét bénítja meg, és a várt szó elmarad, kimondatlanul fekszik a lélek nyelve hegyén, várva a pillanatot. Aztán egyszer csak kibukik az emberből, szinte akaratlanul, és meggátolhatatlanul, az embert pedig elönti valami jó érzés, mert már nem terheli a kimondatlan szó súlya.
A felelősség emberi és egyedi, hisz minden embert emberré egyedi szavai tudnak tenni, és ha nem vigyáz akár embertelenné is. Hogy adottságainkkal hogy élünk, vagy épp visszaélünk…ez mindenkinek a saját szókeresztje fog lenni…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: