Gyerekkorom nagy varázslóinak tartottam Őket, mondhatni mosolycsalogatónak. Ha szüleim elvittek egy cirkuszba, akkor mindig a Bohócot vártam, nem érdekelt a lengtornász a légtornász és bátor aki odamász kategória… Persze érdekeltek a packók, az idomított kutyák és a bűvészek is, de megfogni a bohócok tudtak. Aztán nagyobb lettem (azt nem mondom,hogy okosabb is) és megint cirkuszban voltam, de volt még idő az előadás előtt, és volt egy rész ahol sétálni lehetett. Halk beszélgetés ütötte meg fülem, bohócok beszélgettek, és elgondolkoztam a látottakon, hallottakon…
Nem tudom elfelejteni amit hallottam, még most is felnőtt fejjel visszagondolva arra a nyári estére furcsa érzések tudnak bennem kavarogni. Azt est bohócai szomorúan ültek amolyan műanyag székeken és a két korosabb barát fejét lógatva beszélgetett. Az egyikükről kiderült, hogy beteg, egy hárombetűs kór támadta meg, és már semmi értelme a kezelésnek. Fül és szemtanúja voltam egy olyan pillanatnak, mit kevés ember él át. Két mosolysminkes vidámruhás bohóc egymás kezét fogva oly szomorúan nézett egymásra, hogy borzasztó ellentétet mutatott meg nekem. Nem a ruhájuk, nem a sminkjük és ötvenes bakancsuk uralta érzéseim el, a két ember érzései. Hallottam és láttam azt, mit nem lehetett volna. Nem hallgatóztam, csak meredten áltam egy oszlop mellett, és lebénulva gondoltam végig az eddig látott bohócaimat…
Mennyi kín és szenvedés lehetett mosolyaik mögött? Fájó fog, égető láz, kínzó fájdalom a testben, de azt tették, mire vállalkoztak. Mosolyt hoztak életembe, és még sok ezer gyerek és felnőtt életébe, tették mindezt úgy, hogy soha senki nem gondolt bele abba, hogy Ők is emberek. Nekik is van rossz napjuk, tudnak szerelmesek lenni és tudnak bánattól elgyengülten ülni barátjuk előtt…A nagy nevettetők, kiket a mosoly életet, a mosoly, minek rabjai lettek akkor, mikor először feltették a krumpliorrot… A vérükké vált az, hogy nekünk örömet szerezzenek, és azóta már másképp nézek már egy bohócra. Már tisztelem Őket, mert láttam, hogy kik és mik ott belül. Emberek…
Aztán eszembe jutott az is, hogy mennyi bohóc rohangál a napi életben most is körülöttünk, csak nincs rajtuk keménykalap és krumpliorr. Mennyi mosolyt csalnak ajkainkra, mennyi szép gondolatot ültetnek el bennünk. Ránk néznek, belénk tekintenek és tudják… Tudják a varázsszavakat miktől mosolyra derülünk. Lehetnek ők énekesek, komikusok, vagy akár épp bloggerek is, de az egyszerű ember képes arra, mit más nem tud. Tudnak rólunk… Látnak minket… Ami pedig a legfőbb, hogy mosolyogni szeretnének látni…Minket.
Keresd életed bohócait, bolondjait, mert Ők azok akiktól a legtöbbet tudsz kapni úgy, hogy csak egyetlen viszonzást várnak tetteikért…a mosolyod.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: