Idő, idő….mennyit hajtogatjuk a két végletet. Ráérünk, ráérünk és az idő homokja akkor is pereg, csak nem figyeljük. Csak amikor kicsit megállunk és ránézünk az óránkra akkor látjuk, hogy mennyi pergett le, és döbbenünk nem kicsit meg. A legjobb óra gyermekeink felnövése, mikor épp azt látjuk, hogy botladozva emelkedik fel és teszi meg első lépéseit, a következő pillanatban, már az ovódában ballag, aztán koptatja az iskolapadjait. Az élet halad, az idő pedig csak az Ő pártjára áll, és velünk, vagy nélkülünk teszik meg lépéseiket nap, mint nap.
Amikor jön a döbbenet, hogy mennyi idő telt el, akkor iszonyatos kampánnyal akarjuk bepótolni azt, és azokat a pillanatokat, miket sosem lehet. A mostnak kell csak előttünk lebegnie, a múlton való rágódás csak fanyar szájízt hoz ajkunk szegletébe, a most pillanatai hoznak örömet, és a most varázsa adja kezünkbe a jövő reményének hitét. Ki nem tud élni a mostban és szemét csak a múltra szegezi, az pont a jövőjét veszíti el szeme elől. Ne tedd, az időt tedd szövetségeseddé, és ne hagyd, hogy a mások által járt úton költsd el a számodra ajándékozott időt.
Tedd azt, hogy úgy éled vidáman, mosolyogva és jót cselekedve életed, hogy azt gondolod ez az utolsó napod, az eljövő reggel pedig egy újabb időhurok, mi az addig megtett utad legújabb ajándéka. Az idő pedig figyelni fog téged, és életed olyan fordulatokkal ajándékoz meg, mit életed végén mosolyogva fogsz megtekinteni, mint a legjobb filmet.
Éld meg a pillanatod, mi senki másé nem lehet, éld meg és oszd meg azokkal kiket érdemesnek tartasz rá, hisz ez a te időd…
