Barátom a toll…

Foto:www.jxteacher.com

Régóta vagyunk jó barátok. Még írni sem tudtam, mikor már megcsodáltam, hogy e furcsa rúdszerű eszköz mennyi mindenre jó. Ha papírt és tollat találtam azonnal letottyantam és a külvilágot kizárva csak rájuk figyeltem. Nem voltam sem éhes,
sem szomjas…, de fáradt sem. Valami megérintett egy varázspálcával, és ennek köszönhetően szerettem meg ahogy kezembe simul…egy életre.
Tudom, itt van a pc és a net, de a gép mellett mindíg ott pihen egy jegyzetfüzet és egy toll. Kezem ügyében,mindíg bevetésre készen.
Itt kell lennie, mert a Barátom… 

Annyi mindenen mentünk mi már keresztül együtt, együtt tanultuk meg a betűvetés varázslatos művészetét, együtt küzdöttünk dolgozatíráskor, együtt voltunk, mikor szerelmes levelet írtam.
Barátom és társam volt, mikor verseket fabrikáltam, hol magamnak, hol másnak. Mindíg szerettem a kék színt, számomra nem csak a kék eget, nem csak a kék vizet és nem egy szép kék szem rejtélyét jelenti. A virágok kékségével vetekszik számomra a fehér papír és a kék tinta.
A számomra fontos dolgok mind először papíron születnek, születtek meg, soha nem fog értéktelenné válni egy toll…
Amikor egy írónak siklik a papíron a tolla, valami csoda veszi kezdetét. A tinta és cellulóz belekezd furcsa, fantáziadús táncába, és toll sercegése részegíti meg az írót.
Olyannyira, hogy számára szinte visszagondolhatatlan gondolatok gurulnak elő írónjából. Színes, kicsi gyöngyök, mik ha az író virtuóz módon csattogtaja elméje kitárt szárnyát, akkor egy ékkővé állnak össze, és ezen ékkő lesz a türelmes olvasó ajándéka…
Mikor gondolatok jelennek meg képen a szem gyönyörködik és az elme olvas, de mikor csak írott betűk táncolnak szemünk előtt a szem feladata a türelem, mert az elme fantáziája valósítja meg az olvasott mondatokat.
Amikor írok a toll is én vagyok, össznőve velem hajtja végre az egyik legrégebbi varázslatot, s ezen bűvöletnek köszönhet annyi remekművet az utókor a régmúlt tollforgatóinak.
Az írással marandandót alkotunk, mi lehet sok évig fennmarad, lehet ,hogy csak egy kósza cimke, de valaki megőrzi. Megőrzi, mert “valaki” írta, de sok válik az enyészeté. Tegnap azon gondolkoztam, hogy a képek idézetekkel, miket Mygrice-el alkotunk vajon mennyi ideig fog megmaradni? Hetekig? Elnyeli a fészbúk örvénye?
Blogjaim meddig maradnak meg, lesz vajon ki olvasni fogja valamikor is őket? Vagy a virtuális enyészet nyeli el majd ezeket a gondolatokat, miket egykoron egy Suttogó írt le?
Kérdések… válaszok nélkül, de nem is ez a fontos. 
Nem a leendő múlt irányítja a ma cselekedetét, a múltszagú jelen az mi levegővételre késztet, és arra, hogy kezembe fogjam barátomat,a tollamat. Én írok, mert írni akarok, mert lehet, hogy szövetségem egy tollal nem a nem létező véletlen irányította. Nekem jó, és a tollnak is, hogy tollam végéből kavicsok, vagy ékkővé összálló gyöngyök lesznek-e azt nem az én tisztem eldönteni.
A toll és én írunk… az olvasó feladata az, hogy elméje befogadja azt, miket mi alkotunk.

Holnap valami más lesz, mi eddig nem volt látható…