A várakozás magvai

Foto:www.sangel.hu

Várakozás, várakozás és várakozás… Annyit várakozunk, hogy fel sem tűnik. Már várakozás előzi meg világra jöttünk, és kezdetét veszi a nagy várakozás. Mert Maya-ként telhetetlenül várunk mindíg mindenre, és mindent most, azonnal szeretnénk megkapni. Tegnap írtam, hogy a pislogás napi fél órát vesz el életünkből, a várakozás vajon mennyit?Órákat….
Órákon keresztül várakozunk, néha a leghülyébb dolgokra. S miközben várakozunk fel sem tűnik az idő száguldása, vagy dühöngünk minden másodpercén…

Emlékszem kis srácként mindíg magasabb, idősebb, és felnőtt akartam lenni, mert  mindíg szomorú voltam, mikor elküldtek aludni, és ŐK nézték az esti filmet! Reggelente pedig suliba menet azon siránkoztam, hogy nekem nem kell lehajolni, hogy a fák alatt elmenjek. Ma már megnézhetem az esti filmet, de néha mégsem teszem, mert amire évekig vártam, az nem a szabadság. A magasságom is megvan már…182 centi magas lettem, de a fák mik alatt hajolni szerettem volna már nincsenek. Vártam, hogy felnőtt legyek, most meg gyerek szeretnék lenni megint, és minden erőmmel azon vagyok, hogy megőrizzem belül azt a gyermeki naív szabadságot, mit egy pillangó kergetése okozott. Várunk, várunk…. reggeltől estig… 
A csörgőóra zakatolását várjuk reggel, várjuk, míg kávénkhoz, teánkhoz megmelegszik a víz, várunk társunkra, gyermekünkre, hogy elkészüljön. Várunk a buszra, a hivatalban, az étteremben, a virágosnál, a butikban, a postán.
Ez lenne a “várunk”? A várakozás?
Időnként megelégeljük, türelmetlenül toporzékolunk, követelőzünk… manapság nem várunk. Mert sietünk, pedig milyen izgalmas volt egy szerelmes levélre várni, izgatottan bontogatni, falni sorait újra meg újra. A türelmetlen várakozás elveszi az okozandó öröm java részét, a várakozás ugyan nyírbálja a hitet, az önbizalmat, de megtanít türelemre, megértésre is. Amíg várunk a megfelelő pillanatra a kezeink közöt kipereg életünk homokja…A pillanat, mi majd, egyszer, majd később, talán majd….sosem jön el…
A megfelelő pillanat mindíg akkor tolul elénk, mikor épp várakozási állapotban vagyunk, s ha nem figyelünk a pillanat elillan, szánkban pedig kesernyés íz terjeng. Ha a pillanat adott nincs idő a várakozásra, mert a cselekvőképtelen legnagyobb hibája maga a várakozás illúziójának dédelgetése amit a reménnyel álcázunk…
Mert a legrövidebb utunk is lehet a leghosszabb, ha el sem indulunk rajta, ilyenkor miért várunk, akkor amikor lépni kéne…? S a múltba visszatekintve mindenkinek jut eszébe olyan esemény mi megváltoztatta volna életét, ha akkor nem vár valami jelre, a jel pedig lehet ott volt, csak a nagy
várakozásban nem látta meg…. A sok várakozás kimeríti az embert, pedig lehet érdemes valamire várni, csak egyet nem szabad elfelejteni, hogy a várakozás közben is élni kell…
A várakozás is egy út, egy út, mi a belső béke útja, és a türelemmel való várakozás is lehet a szeretet kútja…

A türelmes várakozás inkább az élet tanítása, mint elkerülendő átok,
a remény költözik a szívedbe általa, s rád találnak majd a barátok….