| Foto:www.wellnesscafe.hu |
Mindenki ismeri a mondást….
“A szem a lélek tükre…”
Ez pontosan így van, de szemünk nemcsak tükörként funkcionál, olyan kifejezéseket tudunk vele kimutatni, mik szavakkal, még jó szavakkal is bajosan lehet. Sokan azt gondolják , hogy a szem csak ingergyűjtésre jó, és minimális képességgel bír jelentéskifejezésre. Mekkora tévedés! A szem, lélektükör és egyben az érzéseink legnagyobb hordozója. Nem véletlenül nem szeretem, mikor egy ember velem beszél és napszemüveg rejti el sokatmondó szemét. Szinte szótárt lehetne írni belőle, de ez sem helyénvaló, mert minden embernek más mást jelent….
Egy fiatal emberpalántának lehetséges, hogy jobb a szeme, és élesebben látja a kontúrokat, de egy idősebb ember mélyebbre tud látni, még a megfáradt szemével is. Korom előrehaladtával én ezt csak megerősíteni tudom.
Ó….és nem csak a tekintet tud delejezni, még akkor is beszédes egy szempár, mikor a pillák csukva vannak, mert nem mindegy ugye, ha összeszorított szemekkel félve valamitől zárjuk be, vagy nyugodt alvás közepette kisimult arccal pihen békésen szemünk. Tunningot pedig a pislogás visz a dologba, mert lehet, hogy sokan nem tudják, de naponta fél órát a pislogás miatt van csukva a két biológiai kameránk.
Szemünk extrákkal is bír, ez nem más, mint az ismert könny, miről írtam már, és a másik a kacsintás. Ez a “félmegoldás” annyi minden tud tükrözni… Lehet barátok közötti poénvadászat egyszerűen bonyolult jelzője, lehet egy nő érzéki figyelemfelhívása, ezen lehetőségek tárháza is sok polccal bír.
Mikor egy ember arcából csak a szemet láthatjuk önkéntelenül figyeljük színét, formáját, nagyságát, nyitottságát. Mindenki ismer általánosításokat, mik arra vonatkoznak, hogy melyik szemszín, milyen beállítottságú embert takar. Én ki alapból utálom az általánosításokat nem is hiszek ebben, főleg mikor szemem színe változik hangulatomnak és a fényeknek megfelelően. A skála pedig tág, mert a kéktől a zöldig ezernyi árnyalat létezik, legegyszerűbben tengerkékzöldnek szoktam titulálni. A szem sokszor nem követi a szájból előtörő szavak halmazát, leginkább a szem őszinte, még ha az ajkak hazudnak is, és egy pajkosan mosolygó szem árulja a el a csalafinta történet előadóját idő előtt.
Ugyanez fordítva is igaz, mert lehet mosolyogni, és biztosítani a másikat jókedvünk meglétéről, mikor szemünk kisírt és szomorúan fájdalmas tekintettel mered ránk. Vajon miért nem hiszünk a szavaknak? Mert a szem beszédesebb a körmönfont szavaknál…
Nemrég volt Anyák napja…mikor virágot ad valaki édesanyjának, akkor nem a virágnak örül, hanem a szónak, mit neki mondunk….”Édesanyám”. Azt a tekintetet, soha…senki nem fogja elfelejteni. Abban a tekintetben minden ott van, mi jó lehet, a feltétlen szeretet, az önfeláldozó óvás, a gyengéd féltés midentől, mi nekünk szomorúságot okoz. Azt a büszke szeretetet, mikor sikerünk és boldogságunk láttán az Ő szemében látható…az semmihez sem fogható.
Mikor a düh, vagy az elkeseresett harci szellem önt el minket szemünk nyomban sugározni kezdi, és szemünk rögvest hona lesz a gyilkos pillantásoknak, a szúrós tekinteteknek. Mondhatni szikrát hánynak szemeink, villámokat ilyenkor nemcsak Zeusz szór…, hanem egy bosszús anya is, kinek csemetéje balgaságot követett el, de még emögött a tekintet mögött is megbújik a szeretet fénye.
Álmodozáskor pedig egyfajta révetegség veszi át a hatalmat felettük, és fókuszálatlanul mered a szempár a messzeségbe, útrjára kiséri elménket csapongó utazásán, és álomképeink szemünk előtt fantáziafilm gyanánt játszódnak le. Ez egy olyan mozit nyújt a szellemnek, minek üdítő hatása egy életen át elkíséri. A meleg, barátságos szemektől hosszú a lista a dühös, vagy épp féltékenyen szikrázó szempárig…Szemek, szemek, szemek…mennyi mindent tartatok titokban, és mennyi mindenről árulkodtok egy pillanat alatt…
Legyen bár arcod rezzenéstelen, szavad ajkadról hangtalan, tested alakja mozdulatlan,
kezed-karod tehetetlen…a szemed sosem lesz kifejezéstelen.
