| foto:www.topfoto.hu |
Kik olvasták régebbi blogjaim
láthatták, hogy van szenvedé-
lyem, mi a természethez köthető.
Horgászat,pecázás, lógatás…
Egy olyan dolog, miről sokan
azt hiszik, hogy bolondság órá-
kon át egy úszót, vagy kapás-
jelzőt bámulni.Nem a fogás a
lényeg, hanem kint vagy, kint,
víz mellett, és hallod és érzed
az életet magad körül.
Jó dolog ott ülni, és csendben
kinézni magadból, vagy épp jól
magadba bámulni.
Vannak emberek kik enélkül már meglenni nem tudnának, életérzésükké vált, hogy mikor alkalmas az idő útra kelnek.
Vannak nagy öregek, én ismerek egyet…
Névtelen nevesítéssel hívjuk István bácsinak….Tavasszal István bácsi a maga 70
évével csikorgatja derekát, nyögve oson el a boltig, és állandóan panaszkodik, feszt
zsörtölődik mindenkivel, pöröl a pörlekedő asszonnyal, dúl-fúl minden aprócseprő
semmiségen. Vár… Vár arra, hogy kint legyen, kint a tóparton. Egész télen erre
várt, kora tavasz óta botjait rendezgeti, simogatja.
A mikor kezdetét veszi a szezon, ő már hajnalok hajnalán ott ül az öreg fűzfa haj-
bókolása alatt a régi-régi kis padján, előtte a tó feszülő víztükre…
Surran az orsó, lendül a megfáradt öreg kérges kéz, miben a mai napig oly erő
lakik, hogy -bár nem gyenge gyerek lévén erős kézfogással bírok- erőteljes paro-
lával bír, hogy kezemen meglátszik az újjai helye.
A Tavasz első csobbanása az Ővé, mellette ülve többen várják Pista bácsi első
idei dobását a karó mellé, mit maga ütött le vagy húsz éve…Mesteri célzóként
koppan a karó, és az Öreg szájszegletében mosoly kacérkodik, talán idén először.
Majd felém pislant, gunyoros-hamiskás kacsintást dob felém…
“Ugye tud az öreg még…” mondat hangzik fel süldsapka alól, és kajánul jegyzem
meg, hogy ha kidönti a karót, mire fog célozni? De a morgolódós pecás már átmegy
Sehall Selát Dömötörbe, a felkelő Napba hunyorít, és megtömi pipáját…
Csak mikor botom suhintásást hallja meg, akkor sandít felém, és elégedett dörmö-
géssel nyugtázza dobásom…
Aztán csend…az a tóparti zajos csend. A vizi madarak lármája, a száraz nád surro-
gása. A víz gyengéd hullámzaja tölti be az embert, nem kellenek szavak, elegendőek
a kézmozdulatok, legyintések.
Csak a felszálló pipafüst jelzi éberségét, és szeme mozgása, s a máskor hőbörgő,
morcos öreg átvedlik suttyóvá, ki lesi a vizet, és szívja magába az erőt…
A tóparton nem szokott mirregni-murrogni, mondhatni kennyérre lehet kenni,
tanácsok, agyafúrt rutin által született tanácsok szállnak szájról szájra tőle.
Aztán csak azt veszem észre, hogy ketten vagyunk, lessük egymás botját, mert sehol
semmi, a halakat nem érdekli, hogy szezonkezdet van. Nem kapnak, de Pista bácsi
kap az alkalmon, hogy kettesben maradtunk, és mesélni kezd…nekem.
Hogy miért szeret ide kijárni. Mert a tópart mindennap más, olyan, mint egy
asszony, hogy mindennap kedvét kell lesni, azt kell nézni hogyan idomulhatunk
hozzá, figyelni kell rá, és törődni minden jelzésével, s ha így teszünk, megajándé-
koz minket. A tó, akár az asszony adni fog, ha nem elvenni akarunk tőle, hanem
gyengéden kérünk, és előbb türelmünkről biztosítjuk. A hal fárasztása pedig egy
olyan cselekedet, mivel meg és kiérdemeljük, mit a tó adni akar nekünk.
Megkérdeztem, hogyha a tóval ilyen viszonyban van, az asszonyával miért perlekedik
állandóan? Öreg pecás vagyok én öcsém…az asszony szereti ha fárasztom, én kiis-
mertem, akár ezt a tavat, és perlekedni is akar…hát akkor kap perlekedést, de majd
ötven év házasság után is kap virágot tőlem…
Rámhunyorít, és ráncos arcán kackiás mosoly suhan át, majd hirtelen bevág, kapás
van…és nekem is! Ellépve egymástól, hogy ne zavarjuk a fárasztásban egymást, csak
egy dolog kapja meg szemem. Az Öreg Pecás olyannyira élvezi a horgászatot, hogy
pajkos gyerekként kidugja a nyelvét, miközben tekeri az orsót, és az öröm mosolya
lengi körül. Fogtunk…mindketten. Az Öreg rámmosolyog, és körbemutat, s azt
mondja: -“Türelem…látod öcsém, mert türelmesen kivártuk a tó asszonyi szeszélyét,
megkaptuk az ajándékát…ugye tud az öreg még..”
Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, de mikor az öreg Pecás mond valamit annak
alja is szokott lenni, és van mit tanulni Tőle is…mondjuk türelmet.
“Ugye tud az öreg még..”? Igen tud…tud az öreg.
