| Foto:www.szeretetero.hu |
A természetben rendkívül fon-
tos az álcázás, az élet, a túlé-
lés, a zsákmányszerzés múlhat
rajta, és sokkkal egyszerűbb
dolgok a mozgatórugói, mint
nekünk embereknek.
Azt hisszük, hogy látszólagosan
bonyolult világot építettünk fel
magunknak, holott egyáltalán
nem az. A bonyolultnak tűnő
dolgok mögött mindíg egyszerű
és alantasdolgok húzódnak
folytogató árny gyanánt.
Az indok és ok sosem változik,
csak a mérték és az eszközök.
Légyen az birtoklási vágy, szerelem avagy háború…egyremegy. A lovagkornak rég
vége, de még mindíg álarcban és sisakban loholunk, csak nem látványos…
Manapság a gondolatainkat rejtük nem véka, ha nem vért alá, mert kinyílvánított
gondolataink által sebezhetőségünket is felfedjük az élet minden területén.
Pedig legbelül mindeki azt szeretné, ha nem kéne hordani akár a közömbösség
álarcát, akár egy nehezen megalkotott mosolygós ember arcpalástját.
Vannak emberek kik céljai elérése gyanánt úgy váltogatják ezeket ar arcokat, mint
normális férfi az ingjeit, nők csinálnak hatásvadász sminkeket, mik épp hódítanak,
vagy elriasztanak. Sok filmes maszkmester csak ámul és bámul azon, hogy a köznapi
ember mit tesz magával…
Védekezésképp, mintegy meglőző védelemként felhasználva akár ártó fegyver is
lehet ki profin tudja manipulálni arcmimikáját, és tervszerűen épít fel egy kitalált
személyt, akivel akár mások páncélja mögé kíván bekukkantani gondolnivalóan nem
jó szándékkal. Jön a szezonja egy fontos kiegészítőnek, a napszemüvegnek, mert a
szem árulja el a félprofi maszkmestert, de mikor a rostély gyanánt használ szemüveg
is felkerül sokkal könnyebb árulkodó nyomok nélkül elvegyülni a látszólag boldogok
közt szomorúként is.
Nem változott semmi…Még most is rejtőzködünk, még most is a zsákmány a fontos,
és a félrevezetés, arcunk pedig ugyanolyan fontos rádióadó a másik félnek mint
kézmozdulataink, vagy akár gördülő szavaink, a sikerességnek fontos eleme volt
mindíg az hibátlan álarc.
Élnek hétköznapi hősök kik nem is hordanak álarcot, miközben épp minket mente-
nek, de élnek olyanok is kik igen, kik a névtelenség álarca mögé bújva tesznek
értünk sok jó dolgot, mert a Tűzoltó sem mutatkozik be mikor minket ment…
Álarcok, sminkek, pajzsok és kardok, lehet, hogy sok száz év telt el a lovagkor óta,
de ma is élnek lovagok… lovagok kik nemes dolgokért küzdenek, és akkor sem adják
fel mikor reménytelenné válik szélmalomharcuk, nem adják fel mert nem tudják
feladni…
Megszokott mimika mögé bújva, szenvtelen arcpajzsok mögött élnek emberek, de
egyet elfelejtenek. Azt, hogy minél több időt töltenek egy álarc mögött, az álarcuk
őket is megváltoztatja, apró ki lépésekkel, de átalakulnak.
Mikor pedig erre eszmélnek nagyon sokszor késő ledobni, mert a pőre arc elfelejtette
azt, hogy ki is Ő valójában.
A sáncok, várárkok mögé épített álmosolyból épített vár csak időleges védelmet
nyújt a világ ellen, de épp magunkat is bezárjuk, és az igazi Énünk magányosan
tölti napjait…
