“Félcédulások”….

Napjainkban a bolondok száma egyre nő, mert szemmel látható a gyarapodásuk.
Köszönhető a fejlődő orvostudománynak, meg persze a bolondok gyerekgyártási
kedvének. A szélnek eresztett gyagyások mindehol fellelhetők. Úton…útfélen.
Nekem meg “rálátásom” van egy különlegesre…..

Egy nyári reggel, mikor épp a vekkert próbáltam a felé dobált párnákkal kivégezni 
rájöttem, hogy fel kéne kelni. A vekker meg semmiről nem tehett, mert nem “Ő”
szólt, hanem a vekkerorgánumú telefonom…ennyit reggeli képességeimről….
Miután hangosan kiröhögtem magamat lerúgtam magamról a takarót, ami 
a szanzavérára borult lepelként. Bakker…kiugrottam az ágyból, és ezzel a lendülettel
bevertem a térdem a fotelba. Miközben féllábon kelepeltem, mint egy gólya a még
“sértetlen” lábammal belerúgtam az ágy lábába. Király…odakaptam.
Forgolódásommal fokhagyma seggem túl közel került kaktuszomhoz…akárha
drótkefébe ültem volna. érzéssel kihúztam a 4 tüskét tomporomból és megdícsértem
magam, mert nem ültem le a meglepitől. 

Kezdtem azon gondolkozni, hogy jó ötlet volt-e felkelni, és vágyakozón néztem ágyikómra.

De nem lehet, mint a mesében, hogy ezer dolog vár rám amit úgysem tudok megcsinálni,
nem, mert nem is akartam, végiggondolva a “kezdést” …
Eszembe jutott, hogy talán könnyebb lenne, ha felhúznám a redőnyt….még látnák is.
Te kis Ejstejn….zsenik gyöngye…. 
Megmarkoltam a gurtnit, és lendületesen felhúztam redőnyöm…a látvány mi fogadott 
nem volt semmihez fogható….
A bolondokházából szalasztott embert láttam…leírom viseletét….
Újjbebújós kinai pacspucs…fekete térdig érő zoknival, klottgatya…piros…
Fekete szegélyű atléta, bazseból sapka vízszintes silttel, régi ökölnyi üveges
napszemcsivel….

Ritka látványokból még van, mert egy lovaskocsi jön…packó farka fel..lócitrom
ki…. Emberünk kit azóta “lócitromos embernek hívok” nekilódul befele….
Ezt meg mi lőtte? Rohanvást fut ki, lendülete túl nagy a kisajtóba beleakad atlétája,
birokra kelnek…a kisajtó nyer, az “Atléta” veszít…de nem zavarja viseletessé vált
külleme…jön, jön lapáttal. Rájöttem tervére, a citrom kell neki, de nem teát akar…
remélem…
Ajajjj! Autók jönnek, emberünk dühöng, mutogat, mert a drága citrom kilapul, mintha
“Józsi ment volna át rajta…az úthengerrel”.
A citromnak annyi…meg a pali türelmének is, a lapátot eldobja az egyik verda
után…
Zsibbadok…agyilag, a látványtól félelmeim támadnak, hogy embert látok-e egyáltalán.
Hmm…
Zsibbadok…mert az “előadás” allatt végig tartottam a karommal….
…a redőnyt!!!!

Most kicsit félve suttogtam…félve a lócitromos embertől!