A stégépítés rejtélye….

Nos…itt mán öregebb vótam, de még mindíg eléggé ficánkolós fantáziával megáldva.
Itt állítanék emléket egy jó barátnak, ki már azóta nincs.

Fogok még róla szó ejteni, de horgászmúltam is van, mi elég kérdőjeles volt ekkor.
Krisztián barátommal egy kis időszakos tavat tekintettünk magunkénak. Nagyon
hepi volt, csak egy gond volt…a partját nem tudtuk megközelíteni.
Az ilhetvödörben turkálva szinte egyszerre született meg a parasztvakító idea.
Stéget építünk..életre…vagy halálra…
Akkoriban mindketten egy faipari cégnél dolgoztunk, a főnökhöz somfordáltunk.
Átvedlettünk “Kunyera Verává”…pitizésünk eredménnyel, és néhány felelőtlen
ígérettel zárult.
A megfigyelő kirándulás alkalmával láttunk egy, a vízbe dőlt fát, amin a bejárást
képzeltük. Gigantikus terv foszlányai álltak bennem össze…
Deszkapadozat…korlát…stég…rajta pad.
A múlt hibáinak figyelmen kívül hagyásával, megint a kézi szállítás mellett döntöttünk.
Egy “háztáji kétkerekű” volt az, mi arra volt hivatott, hogy teljes faanyagot fuvarozza.
A cél mintegy 5 km-re volt…Fegyverkeztünk egy szombat reggel.
A gladiátorkocsi fullon megrakva..elékötve két binyigli….
“A jó egyes lónak nincs párja” helyett dupla “állati” erővontatta járművé
avandzsált elő két kerekű kordénk….elindultunk.
A kenyérgőzmeghajtású szerkezet hasította a kilómétereket, és a távolság, mint
üveggyogyó fogyott…egyenes arányban erőnkkel.
Az autós forgalom értkékelt minket, ha manapság lett volna tuti a jutyúbon kötünk
ki. A gondunk egy kék-fehér kombinációjú autó jelentette, mi szemből jött.
Lassított…nagyon, a két yard olyan tekintetet meresztett ránk….
Majd mint aki UFÓ-t lát gázt adva menekült az igazoltatás elől….
Földút…az eddig szupercsomókkal, dróttal összeáglált szerkezet nem bírta a kiképzést.
Velünk együtt hullott elemeire, még ötszáz méter kín, verejték és hangos röhögés
után finisbe értünk.
Intravénás kacsasült beadása után ácsnak álltunk. A jó méteres vízbe hónaljig
érő halásznadrágba bújva dolgoztunk és két óra megfeszített szerencsétlenkedés
után a bejárat korlátostul állt a két korlátolt rendelkezésére.
A stég….
Még mindíg a Pampalini gatyákban hűvösködtünk, mert a idő pont olyan volt, mint
mostanában. A stég 4 oszlopon nyugodott a tervek szerint…
hogy a bánatba üssük le az oszlopokat? Barátom azon ötlete nyerte el a szavazatok
többségét, hogy én a nyakába ülök és míg Ő tartja az oszlopot…Én fejszével ütöm.
Szerintetek?
Az első ütéssel a fejsze repült..ki tudja hol áll meg…a vízben, természetesen nem én
voltam a hibás…Krisztián, mert nem jól fogta…
Meglett, és már rutin meg az évek alapján megoldottuk…keret került rá….
A gyalulatlan deszák pedig a padozatot adták…a pad…et..citera…
KÉSZ!!!….
A nap már tüzesen sütött le erre a két hurkagyurkára, meg éhesek is voltunk..
Gyítepackó módjára állva burkoltunk….
Közben “művünkben” gyönyörködve….
Terveink között szerepelt a “felavatás” is, ennek megfelelően a cuccaink felé
indultam.
A két horgász, kik mi mindent legyűrtek nagy pácba került…
A BOTOK otthon maradtak…mindenünk volt, csak horgászbotunk nem….